Helyes vércukor értékek: mi a jó vércukorszint és mit tehetünk érte?

Ahogy már egy előző cikkünkben is írtuk, Magyarország lakosságának közel ¼-e a cukorbetegséget megelőző stádiumban van. A legtöbben hajlamosak vagyunk arra, hogy csak akkor kezdünk el odafigyelni vércukorszintünkre (és általános egészségünkre), amikor már megtörtént a baj. Pedig ha a mindennapokban kicsit többet foglalkoznánk a vércukor értékek helyes szinten tartásával, könnyebben megelőzhető lenne a diabétesz, ráadásul jelentősen javulna közérzetünk is.

A probléma sajnos abban rejlik, hogy a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy mik azok a vércukor értékek, amelyek egészségesnek számítanak, mikortól áll fenn a diabétesz lehetőségének veszélye, illetve hogy mi a határérték, amely fölött már kimondhatjuk, hogy az illető ténylegesen cukorbetegségben szenved. Ahhoz, hogy minimalizáljuk a betegség lehetőségét, és egészségesebben éljük mindennapjainkat, az a cél, hogy  amennyire csak lehet, a vércukorszintünket állandó szinten tartsuk. Mai összefoglalónk célja az, hogy segítsen az egészségre vágyóknak abban, hogy vércukorszintjüket a lehető legjobb szinten tudják tartani, a lehető legkisebb ingadozással.

Mi okozza a vércukor értékek ingadozását?

A vércukor egészséges szinten való tartása különösen a diabéteszesek számára fontos, azonban nem árt, ha nem cukorbetegként is odafigyelünk rá. De mi okozhatja ezt az ingadozást? Összegyűjtöttük a 11 leggyakoribb okot:

Ami megemeli a vércukorszintet

Koffein

vércukor értékek kávéA túl sok koffein az egészséges szervezet számára sem túl egészséges, de cukorbetegként különösen oda kell figyelnünk, hogy megisszuk-e még azt az extra kávét. A kávé, a fekete tea és az egyéb magas koffeintatalmú italok ugyanis, még ha cukor nélkül is isszuk őket, a bennük lévő koffein miatt azonnal megemelik vércukorszintünket. Az azonban nagyon érdekes, hogy azoknak az embereknek, akik nem szenvednek cukorbetegségben, a kávéban lévő egyéb összetevők segítenek a II-es típusú diabétesz megelőzésében.

Édesítők, cukormentes ételek

Nagyon vigyázzunk ezekkel a termékekkel. Sokan gondolják úgy, hogy ha lemondanak a cukorról, akkor egyszer és mindenkorra gondoskodtak vércukorszintjükről. Azonban ez nem ilyen egyszerű: a csak édesítőt tartalmazó termékekben is van más szénhidrátforrás, és bár alacsonyabb kalóriaértékű cukrokat használnak édesítésre, ezek a fajták is hatással vannak a vércukor értékek ingadozására.

Dehidratáció

Rendkívül fontos, hogy megfelelően gondoskodjunk a napi folyadékbevitelről. Ez egy átlagos felnőttnél 2,5 és 3 liter között alakul, amelyet a legjobb, ha sima ivóvízből, esetleg ízesítés nélküli, koffeinmentes gyógyteákból viszünk be. Ha nem iszunk elég folyadékot, azért emelkednek a vércukor értékek, mert a folyadékhiány miatt vérünk “besűrűsödik,” így a benne lévő cukor koncentráltabbá válik. Természetesen a folyamat fordítva is működik: ha magas a vércukorszintünk, szervezetünk gyakori vizelési ingerrel válaszol, melynek szintén dehidratáció és szomjúságérzet lesz a következménye.

MILYEN MÓDON KÜZDHETEK MÉG EGÉSZSÉGEMÉRT?

Túl kevés alvás:

vércukor értékek vízHolland kutatók kísérletei azt mutatták ki, hogy jelentős különbség volt a szervezet inzulin-felhasználásában azok közt, akik rendszeresen eleget alszanak, és akik össze-vissza vagy rendkívül keveset alszanak. Vigyázzunk, a kevés alvás okozta stressz nemcsak a vércukorszint ingadozására lehet hatással, hanem többek között hangulatunkra, teljesítményünkre is. Kísérletezzük ki, mennyi az az alvásmennyiség, amely elegendő szervezetünknek, és törekedjünk arra, hogy mindig nagyjából ugyanabban az időben feküdjünk le és keljünk fel.

Gyógyszerek

Azok a gyógyszerek, amelyeket nem a vércukorszintünk, esetleg diabétesz miatt szedünk, szintén hatással lehetnek a vércukor értékek  ingadozására. A teljesség igénye nélkül néhány gyógyszerfajta: a megfázásra szedett gyógyszerek, orrcseppek, bizonyos antidepresszánsok, asztmagyógyszerek mind-mind növelhetik a vércukorszintet. Mielőtt gyógyszert szednénk, konzultáljunk orvosunkkal vagy gyógyszerészünkkel, valamint arra is figyeljünk oda, hogy bizonyos fajtájú orvosságok cukrot is tartalmazhatnak.

A vércukor értékek csökkentésében játszik szerepet

Joghurt

Azok az ételfajták, amelyek jóindulatú, un. probiotikus baktériumokat tartalmaznak, egyéb, a bélrendszerre gyakorolt áldásos hatásaik mellett a vércukorszintet is csökkentik. Kerüljük azokat a joghurtokat, amelyek hozzáadott cukrokat tartalmaznak (a legtöbb gyümölcsjoghurt ilyen), és ha lehet, inkább válasszunk cukrozatlan natúr joghurtot ízesítés nélkül.

Házimunka

Meglepő ugyan, de már egy korábbi cikkünkben is kitértünk arra, hogy a diabétesz kezelése sporttal, azon belül házimunkák végzésével is megkönnyíthető. Házi-  vagy kerti munkával amellett, hogy lakásunk tisztává válik vagy egy gondozott kertben tölthetjük szabadidőnket, a vércukor értékek csökkentésében is nagy szerepet játszanak. A kevés, de sokszor végzett testmozgás (amelybe beletartozik az is, ha egy megállóval előbb szállunk le, és sétálunk, vagy hogy lemossuk az ablakokat) összeadódik, és meghozza az eredményét.

Betegségek

Amikor betegek vagyunk, bizonyos gyógyszerek ugyan megemelik a vércukorszintet, vannak olyanok is, amelyek csökkentik azt. Ráadásul amikor otthon fekszünk és gyógyulunk, gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni a megfelelő folyadékbevitelről, és étvágyunkat is gyakran elveszítjük. Figyeljünk oda arra, hogy ha étvágyunk nincs is, ügyeljünk a folyadékbevitelre, és próbáljunk meg óránként valami (lehetőleg összetett) szénhidrátot fogyasztani.

Húsmentes étrend

Kutatások bebizonyították, hogy azoknak a II-es típusú cukorbetegeknek, akik vegetáriánus vagy vegán diétát tartanak, amellett, hogy könnyebben érhetnek el egészséges testsúlycsökkenést, vércukorszintjüket is egyszerűbben tudják kordában tartani. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a vegán diéta rostokban, egészséges szénhidrátokban rendkívül gazdag. Természetesen ilyenkor is oda kell figyelni, hogy milyen zöldségeket, gyümölcsöket eszünk, valamint gondoskodni kell a fehérjebevitelről is.

A vércukor ingadozására még hatással lehetnek az alábbiak

Időjárás

A túl meleg időjárás, amellett, hogy fáradékonyabbá, ingerlékenyebbé tesz minket, növelheti vérnyomásunkat és pulzusszámunkat, de vércukorszintünk is csökkenthet miatta. Természetesen ha nem figyelünk eléggé a folyadékbevitelre, éppen az ellenkező hatást érjük el: a vércukor értékek a magasba ugranak. Egyik sem túl jó, úgyhogy figyeljünk oda ezekre az ingadozásokra, hogy minél előbb cselekedni tudjunk.

A hidegfront hatásai közé tartoznak többek között az ájulás vagy szédülés, a vérnyomás és a pulzusszám esése, de a vércukorszint emelkedése is.

Rendelek két darab Dia-7 készítményt, és spórolok 4.500 forintot!

Nőknél a menstruációs ciklus és a hormonális fogamzásgátlók

A menstruációs ciklus hatása a vércukorszintre nem egészen egyértelmű, hiszen minden nő szervezete más és más módon reagál a hormonális változásokra. Általánosan az mondható el, hogy a legtöbben a menstruációt megelőző néhány napban a vércukor értékek emelkedését tapasztalja. Ugyanakkor érdemes odafigyelni, hiszen ebben az időszakban a hormonális változások miatt megnőhet az étvágy, fáradékonyabbnak érezhetjük magunkat – ezeknek pedig más és más hatásuk lehet a vércukorszintre.

Említést érdemelnek még a különböző hormonális fogamzásgátló eszközök (mint pl. a tabletta vagy a gyűrű). Ezeknek a hormontartalma szintén növelheti vagy csökkentheti a vércukorszintet. Kutatások szerint a hormonális fogamzásgátlók használata biztonságos cukorbetegek számára is, azonban mindig tájékozódjunk orvosunktól, mielőtt megkezdenénk alkalmazásukat.

Rendben, de akkor mik a helyes vércukor értékek?

vércukor értékek mérőÉs akkor következzenek a számok: melyek is a helyes vércukor értékek, és mikortól lehet kimondani, hogy valaki cukorbeteg?

Az Amerikai Diabétesz Társaság (ADA) ajánlása szerint:

  • A normális ébredés után mért vércukorszint kevesebb, mint 6,1 mmol/l.
  • Ha ezen érték meghaladja a 6,1 mmol/l-t, de még nem éri el a 7,1 mmol/l-t, akkor nem mondható ki cukorbetegség, de un. “emelkedett éhgyomri vércukorról” beszélünk. Ilyen vércukor értékek esetén már óvatosnak kell lennünk, mert fokozottan ki vagyunk téve a cukorbetegség veszélyének.
  • Ha az éhgyomri vércukorszint meghaladja a 7,0 mmol/l-t, felmerül a diabétesz mint lehetséges diagnózis, azonban ezt az értéket egy következő mérés alkalmával meg kell erősíteni.

A legelterjedtebb vizsgálat, amelynek segítségével megállapítható a cukorbetegség, az un. cukorterheléses vizsgálat. Ennek értékei pedig a következők az ADA szerint:

  • Az eredmény a normális tartományba esik, ha nem haladja meg a 7,8 mmol/l-t.
  • Csökkent cukortűrő képesség áll fenn, ha a cukorterheléses vizsgálat során a vércukorszint 7,8 mmol/l és 11,1 mmol/l között van. Ilyenkor hasonló a helyzet, mint az emelkedett éhgyomri vércukor esetén: nem mondható ki a diabétesz diagnózisa, azonban sokkal jobbna ki vagyunk téve a betegség veszélyeinek.
  • Valószínű a cukorbetegség abban az esetben, ha a mért vércukor értékek meghaladják a 11,1 mmol/l-t.

A cukorbetegség elkerülése, a vércukorszint stabilizálása nem egyszerű, de nem is lehetetlen feladat. Ha odafigyelünk a cikkben felsoroltakra, jelentős eredményeket érhetünk el a vércukor értékek szinten tartása érdekében.

Szerencsére a gyógynövények és modern tudomány fúziója is nagy segítségünkre lehet ebben, ami nem csak a cukorbetegségben szenvedőknek nyújthat támogatást, de azoknak is, akik szeretnék megelőzni ezt a betegséget.

MILYEN MÓDON KÜZDHETEK MÉG EGÉSZSÉGEMÉRT?
2018-04-16T10:40:37+00:00

Érdekelnek a részletek!

Subscribe!